Még Lady GaGa is műbajuszt ragaszt – Movember a prosztatarák ellen

Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor rózsaszín szalaggal fejezzük ki a nők melletti kiállásunkat, ez a mellrák elleni harc szimbóluma. Novemberben viszont a férfiak mellett állunk ki, és kék szalagot tűzünk a ruhánkra. A Movember esemény résztvevői azzal is kimutatják férfitársaik melletti szolidaritásukat, hogy bajuszt növesztenek.

Egy egész hónapig nem borotválják le a bajszukat azok a férfiak, akik ilyen módon is ki szeretnék mutatni azt, hogy ők is felveszik a harcot a rákbetegség ellen. Az érintettek gyakran elveszítik hajukat, bajszukat, szakállukat a rák kezelése során, így ennek a gesztusnak még nagyobb jelentősége van.

A Movember esemény nemcsak férfiakat, hanem nőket is megmozdít, még a sztárvilágban is akadnak olyanok, akik ilyenkor műbajusszal szolidarítanak (pl. az extravagáns Lady GaGa)

De miért olyan fontos az, hogy felhívjuk a figyelmet a prosztatarák elleni harcra?

Ez a rákfajta a férfiaknál a tüdőrák után a leggyakoribb halált okozó ráktípus. A prosztata rosszindulatú daganatos megbetegedése minden férfi rémálma. Ennek ellenére még mindig nagyon kevesen járnak el szűrővizsgálatokra.

„A PSA (prosztata specifikus antigén) emelkedett szintje jelezheti a prosztata rosszindulatú daganatát. A pozitív PSA-tesztet 2-3 hónap múlva meg kell ismételni, és ha az a vizsgálat is kóros értéket mutat, akkor mintát kell venni a prosztatából. A mintából kiderül, hogy rosszindulatú-e a folyamat” – mondja Prof. Dr. Tóth Csaba, urológus professzor.

mubajusz

A prosztataráknak stádiumai vannak. Korán felismerve jók az esélyek a gyógyulásra.

„A tünetek alapján a prosztataráknál három stádiumot különböztetünk meg” – mondja Dr. Mavrogenis Stelios urológus. „A kezdeti stádiumban nincsenek, a középső stádiumban vagy vannak, vagy nincsenek, a harmadik stádiumban pedig már biztosan megjelennek a tünetek. Ezek megjelenésével a prosztatarák nagyobb valószínűséggel a prosztatán kívüli területekre is átterjedhet. A tünetek lehetnek például: véres vizelés, fájdalom, vizelési képtelenség, nehéz vizelés, stb. Amennyiben a beteg nem jár rendszeresen urológiai vizsgálatra, rákszűrésre, ilyen vagy hasonló tünet esetén minél hamarabb keressen fel egy urológus szakorvost. Ilyenkor a PSA szintet (prostata specifikus antigén) vér- és szakorvosi vizsgálattal állapítja meg a szakorvos. Az eredményből kiderül, hogy felmerül-e a prosztata rosszindulatú daganatának gyanúja, amit szövettani mintavétellel kell igazolni.”

A gyógyulási esélyeket nagyban meghatározza az, hogy a daganatot mikor, milyen stádiumban fedezik fel, és milyen gyorsan kezdik el a megfelelő kezelést. Ezért nagyon fontos, hogy a férfiak akkor is eljárjanak szűrővizsgálatra, ha nincsenek kellemetlen tüneteik.

Dr. Mavrogenis Stelios szerint „A már diagnosztizált betegség kezelésének módszerét is több tényező határozza meg, ilyen a beteg élet- és biológiai kora (egészségi állapota, társbetegségei), a prosztatarák terjedése, elhelyezkedése.”

Ezért nagyon fontos hát minden egyes november, amikor a Movember mozgalom keretén belül, vagy akár attól függetlenül felhívjuk a figyelmet arra, milyen lényeges az, hogy minden férfi már a húszas éveitől foglalkozzon saját magával, járjon el szűrővizsgálatokra, amelyekre 50 év felett évente szükség van.

 

Kovács-Hain Zsuzsa