Keveseket kerül el

Keveseket kerül elA prosztata betegségek kevés férfit kerülnek el életük során. Jelentkezhetnek korábban, később, lehetnek tünetmentesek vagy kellemetlenek, de időben felismerve jól gyógyíthatók vagy kezelhetők. Ezekről a kórképekről beszélt Dr. Mészáros László, a Békéscsabai Réthy Pál Kórház Rendelőintézet főorvosa, urológiai szakorvos.

A prosztata betegségek a férfiak betegségeinek legnagyobb csoportját alkotják - szinte mindenki érintett lehet így vagy úgy, de az, hogy éppen melyik formája alakul ki, az nagymértékben függ az életkortól.

A különböző életkorokban milyen megbetegedések jellemzőek?

Fiatalabb korban a prosztatagyulladás, a középkor vége felé főleg a prosztata rosszindulatú daganata, míg idősebb korban, hatvan év fölött a prosztata jóindulatú megnagyobbodása jellemző.

Prosztatagyulladásra milyen tünetek alapján gyanakodhatunk, és hogyan orvosolható?

A gyulladás lehet heveny, ez többnyire valamilyen más gyulladás után alakulhat ki. Célszerű szakorvosnak megmutatni, és vele kezeltetni. Ám lehet idült is, illetve nem megfelelő kezelés esetén azzá alakulhat. Ez általában nem okoz tüneteket, de gócként szerepelhet. Olykor akár évtizedekig tünetmentes, lappang, és csak gócterület vizsgálata alakalmával vesszük észre. Ilyenkor teljesen más tünetek, betegség miatt jelentkezik a páciens az orvosnál, és ott derül ki, hogy prosztata megbetegedése van. Kiderülhet az is, hogy az impotencia mögött ez áll, ám mindenképpen fel kell keresni a szakorvost.

Mitől alakulhat ki a rosszindulatú prosztata daganat?

A rosszindulatú illetve jóindulatú megbetegedések kiváltó okait még nem tudják pontosan, de valószínűleg az életkorral együtt járó változás okozza, azaz a hormonok lebontása is közrejátszhat benne. Sajnos előre nem lehet tudni, hogy melyikből lesz jó-, illetve melyikből lesz rosszindulatú daganat. Magyarországon a férfiak halálozási statisztikája szerint a rosszindulatú prosztata daganat a második, harmadik helyen áll. Szerencsére ez nem olyan rosszindulatú folyamat, kezelhető, mégpedig hormonterápiával. Mivel sokszor tünetmentesen alakul ki, szűrővizsgálatok alkalmával azonban kimutatható. Sajnos a PSA tesztet – amely hamar kimutatná a megbetegedést – önmagában nem finanszírozza az OEP, de ha urológiai szakorvos küldi el vizsgálatra a beteget, akkor térítésmentesen szűrik. Nagyon jók ebből a szempontból a kampányszűrések is, mert bárki, önkéntesen és ingyenesen részt vehet. Ez a betegség általában ötvenéves kortól jelentkezik, ezért ötvenéves kor felett ajánlott évente egyszer megjelenni az urológusnál. Ha a családban volt korábban prosztata daganatos megbetegedés, akkor célszerű hamarabb is felkeresni a szakembert. A diagnózis felállításához mindenképpen szükséges a mintavétel!

Hogyan zajlik a mintavétel?

Ma már, ahol lehet, ultrahanggal vezérelve gáton, vagy végbélen keresztül vesznek mintát. A szövettani eredmény megérkezése után kezdődhet a kezelés. A legjobb, ha még időben felfedezzük a problémát, akkor műtéttel hamar orvosolható. Persze vannak kellemetlen kísérő tünetei is a műtétnek, így ideiglenesen impotencia vagy inkontinencia is felléphet. Ha későn vesszük észre, hogy gond van, akkor totális sugárkezelésre van szükség.

Mit kell tudni a jóindulatú prosztata megbetegedésekről?

A szövettani eredmény kimutatja, ha jóindulatú prosztata megnagyobbodása van valakinek, amely ma már olyan gyakori, hogy már népbetegségnek számít, hiszen a felnőtt férfi lakosság harminc százalékát érinti. A betegségre a tünetekből lehet rájönni – akkor gyanakodjanak a páciensek prosztata megnagyobbodásra, ha vizelési panaszaik, megváltozik a vizelésük a korábbiakhoz képest. Többször kell kijárkálniuk éjszaka, csökkent a nyomás, nem tudják irányítani, a vizeletáramlás ereje megváltozott, stb. Ha fölmerül a gyanú, akkor azonnal forduljanak orvoshoz. Azt tudni kell, hogy a prosztata megnagyobbodása és a jelentkező tünetek, panaszok nem mindig állnak arányban, hiszen előfordul, hogy a prosztata hátrafelé nő meg!

Milyen terápiát alkalmaznak prosztata megnagyobbodás esetén?

Ha még csak kicsit nagyobbodott meg, illetve még csak kezdődő a folyamat, akkor előfordul, hogy semmit sem alkalmazunk, fitoterápiát, azaz gyógynövényes kezelést javallunk. Jótékony hatása van a prosztata megnagyobbodásra a törpe pálmának, a csalánnak, a tökmagnak, a rozsnak és a liliomnak is. Mindezek a prosztata tömegét csökkentik, ám tudni kell, hogy ez egy ilyen kezelés esetén közel hat hónap alatt történik meg. Ha gyorsabb beavatkozásra van szükség, akkor a fitoterápiás kezelést kombináljuk az alfa reflektor blokkolóval. Ha a beteg állapota nem javul, életvitele elviselhetetlenné válik, például óránként kell éjjel-nappal vécére járnia, akkor nem marad más, mint a sebészeti beavatkozás. Ez lehet nyílt műtét, amely általában végleges megoldást jelent a problémára, illetve lehet húgycsövön keresztüli műtét is. Ez utóbbi olykor nem végleges, de ez függ az orvos gyakorlatától is. Alternatív kezelésként még megemlíthetjük a hőkezelést, amely felmelegíti a prosztatát körülbelül 200 Celsius fokra, így kedvező hatást lehet elérni a prosztata zsugorodására.