Az elhízás ördögi körbe vezet – A szexuális vágy el is tűnhet

Sok olyan párt látok magam körül, akik valaha karcsún karolták át egymást egy kerti partin, ma pedig 10-20 kiló felesleggel élnek, látszólag boldogan. De vajon tényleg törvényszerű, hogy egy kapcsolatban elhízunk? Mennyire hat ki ez a párkapcsolatra, és ezen belül a szexualitásra?

Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint „Az evés és a szexualitás nagyon szorosan összefügg. Két ősi elemi ösztönünk.”  Jól esik együtt enni, az összes családi ünnep a terített asztal körül szerveződik. A közös étkezés, az együtt evés örömforrás, ahogy a szex is az. „A szex akkor igazán jó, ha benne van, hogy örömet szerzek a másiknak.”

De vajon változik-e egy párkapcsolat lelki és testi oldalról akkor, ha egyik vagy mindkét fél túlsúlyt szed magára? A férfiakat ez a dolog csak addig foglalkoztatja, amíg a nő még kívánatos számukra. Ugyanis „A férfinél a vágy első számú kiváltója a látvány”.  A nőknél inkább az illatok és egyéb érzékszerveikre ható benyomások okoznak szexuális izgalmat, nem kizárólag a látvány. Náluk sokkal inkább lesz illúzióromboló az, ha egy férfi ápolatlan benyomást kelt, mint az, ha van rajta felesleg. A nők elnézőbbek ebben a tekintetben.

Elkeserítő tény az, hogy hazánkban mindkét nem esetében 60% fölötti a túlsúlyosok vagy elhízottak aránya. Ez sajnos a világ élvonalába repíti Magyarországot. A párok igen gyakran együtt indulnak hízásnak, és belekényelmesednek a kapcsolatba. Mindkét félben erősödik a biztonságérzet, hogy most már minden rendben, megvan a párunk, nem kell tenni semmit azért, hogy együtt is maradjunk, elég a szerelem.

Ám ez nagyon nincs így, hiszen akárhogy is nézzük, a nők számára is fontos, hogy ki van mellettük, és az a másik hogy néz ki. A szexuális vágy nem egyszerű dolog, fenntartásához nagyon sok mindenre szükség van. Ha nem akarunk minden egyes együttlétet csak úgy túlélni, akkor tennünk kell azért, hogy a párkapcsolat ne csak lelki téren legyen kielégítő. Dr. Hevesi Kriszta szerint „A bánatevés a szexualitást helyettesíti”.

Jelenlegi nehézségek

Ha azt mondom, mozgás, te azt mondod, karantén. Igaz, most be vagyunk zárva, és minden nehézkesebb, így az edzés, mivel nincs igazi külső nyomás. Ez azonban csapda. Ne hagyd el magad. Akár férfi vagy, akár nő, felejtsd el a kinyúlt tréningnadrág-T-shirt kombinációt, fordíts időt a külsődre továbbra is. Sminkelj/borotválkozz meg, és a felszabadult idődben ne a konyhában vagy az étkezőasztalnál sirasd a régi szép időket.

Az elhízás, a szex és az egészség

Kutatások támasztják alá, hogy a nemi aktivitás nagy mértékben összefügg az elhízással. A szexuális egészség az elhízás hatására romlik, nők esetében gyakrabban fordulhat elő nem kívánt terhesség, férfiaknál nő az impotencia, a merevedési zavarok kockázata. Lelki téren inkább a nőkre van hatással az elhízás, hiszen a saját testüket is nehezen tudják elfogadni, így nem szívesen mutatkoznak mások előtt, még a saját partnerük előtt sem. Önbizalomhiánnyal, önértékelési zavarokkal küzdenek.

A szexualitás egy idő után háttérbe szorul az elhízott emberek életében. A testi boldogság eltűnik, helyébe az evés lép, és az ördögi körből nagyon nehéz kiszállni.

 

Tarjáni Rita