A prosztata-megnagyobbodás tünetmentes is lehet

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a prosztata-szűrővizsgálatok fontosságát. A férfiaknak sok problémát okozhat e szerv megnagyobbodása, ami sokszor lehet tünetmentes, csak a szűrővizsgálat folyamán derül rá fény. Dr. Kovács Istvánnal, az egri Markhot Ferenc Kórház Urológiai Osztályának szakorvosával a prosztata-megnagyobbodás következményeiről, illetve a következmények kialakulásának esélyeiről beszélgettünk 

Először is, elmondaná, hogy mikor van valakinek prosztata-megnagyobbodása? 

Hozzánk két úton jutnak el a páciensek. Az egyik részük teljesen panaszmentes, csak valamilyen vizsgálatból kifolyólag ultrahangra érkezik hozzánk. Előfordul, hogy a páciens prosztata-térfogata megnőtt, de nincs tünete, panasza, és ebben az esetben önmagában a prosztata-megnagyobbodása nem igényel kezelést. A másik eshetőség, amikor vizelési panaszokkal érkezik hozzánk valaki. Persze ezt is két részre kell osztanunk, az egyik a fiatalabbaknál fellépő, krónikus prosztatagyulladás, amelyet baktérium okoz, ennek is a gyakori vizelés lesz az egyik tünete. De ez teljesen más módon kezelendő, mint az idősebb korosztályt érintő klasszikus prosztata-megnagyobbodás. Ez utóbbibál az éjszaka folyamán kétszer-háromszor is felkelhet az érintett, mert erős vizelési ingere van. A másik legjellemzőbb tünete a megnagyobbodásnak, hogy nehezen indul meg reggel a vizelet, vékony sugarú, akadozó lesz. 

Miért kell ilyen tünetek mellett orvoshoz fordulni? 

Nagyon veszélyes dolog lehet, hogy ha valakinek már tünetei vannak és nem megy orvoshoz. Többek között azért is kell felkeresni szakembert, mert ezeket a tüneteket a prosztata megnagyobbodásán kívül más betegségek is okozhatják (pl. a prosztatadaganat, ha összenyomja a húgycsövet). Amellett, hogy esetleg más betegség lapulhat meg a jelzések mögött, több olyan következménye, velejárója is van a prosztata megnagyobbodásnak, ami további problémákat okozhat. Ilyen többek között, hogy nem ürül ki a hólyag teljesen, marad benne vizelet, ennek következtében a vese kitágul, mert nem tud folyamatosan üríteni, így kialakul az úgynevezett működés nélküli ”zsákvese”. 

Mi történik, ha valaki a prosztata-megnagyobbodás tüneteivel megy el az urológushoz? 

Először is felvesszük az anamnézist, azaz kikérdezzük a problémájáról. Ezt követően mindenképpen fizikális vizsgálat szükséges, a kórkép megállapítása érdekében, mellette persze ultrahangos vizsgálatot is végzünk. Aztán a diagnózisnak megfelelően javasoljuk a terápiát, amely lehet gyógyszeres kezelés, de akár műtét is.  

Milyen tapasztalataik vannak a prosztataproblémák súlyosságával kapcsolatban? 

Úgy tűnik, hogy van eredménye a sok tájékoztatásnak, propagandának, hiszen napjainkban az igazán elhanyagolt esetek ritkábban fordulnak elő. Ugyanakkor általánosságban azt mondhatjuk, hogy növekedett az idejében felismert, jóindulatú prosztata-megnagyobbodások és a prosztatarákok száma is. Kezdeti stádiumban nagyobb számmal jelennek meg a fentiek miatt, épp ezért sokkal kevesebb az igazán problémás, előrehaladott eset. Úgy érzem, hogy egyre inkább javuló helyzet van kialakulóban, többségében a teljes gyógyulást elősegítő beavatkozást lehet végezni a pácienseken.  

 

Jármi Hilda