A herék - Nem véletlen, hogy a férfiak féltik

Ez a testen kívül elhelyezkedő páros szerv több szempontból is nagyon fontos. A hormontermelés mellett az ivarsejtek termelése a fő feladata. Sok-sok érdekességet lehet róla megtudni, ezeknek jártunk most utána.

A herék szerepe

A herékről fontos tudni, hogy a testen kívül a herezacskóban helyezkednek el, ami nem véletlen. Ahhoz ugyanis, hogy a spermiumok megfelelő arányban és minőségben termelődhessenek, hűvösebb hőmérsékletre van szükség. A herezacskóban pedig mintegy 5 fokkal hűvösebb van. Pont ezért a szakemberek óva intenek minden férfit a hosszú, forró fürdőktől, a hosszas termálvízben tartózkodástól, sőt, attól is, hogy a laptopjukat az ölükben tartsák munka közben. Hő hatására ugyanis károsodhatnak a spermiumok, ami hosszú távon terméketlenséghez vezethet.

Hogyan alakulnak ki a spermiumok?

Érdekes folyamatról van szó, ami naponta közel 100 millió ivarsejtet eredményez egy-egy heregolyóban. Az ivarsejtek élete kanyarulatos csatornákban kezdődik. Az itt található őssejtekből alakulnak ki, amik kettéosztódnak. Ezeknek a sejteknek az egyik fele újabb osztódásba kezd, a másik fele pedig az ún. Sertoli-sejtrétegbe kerül, ahol újra kettéosztódik. Ekkor alakul ki az a farkincás, ebihalra hasonlító forma, amit mindenki ismer. Innen a mellékherén át az ondóvezetékbe vándorolnak, ebben a stádiumban hígul fel a sperma, hogy könnyebben haladhassanak a spermiumok előre.

A herék azonban nemcsak a spermiumok termeléséért felelősek, hanem a férfiak legfontosabb hormonja, a tesztoszteron is itt termelődik. Ez a hormon nagyon sok folyamatot befolyásol a férfi (és egyébként a női) szervezetben. A férfiaknál felelős a külső nemi jellegek kialakulásáért, de a libidót is meghatározza.

Érdekesség, hogy nem szimmetrikusak, ahogy egyetlen páros szervünk sem. Általában a jobb here nagyobb egy kicsit, és ez volt az oka annak a középkori hiedelemnek, miszerint a fiú gyermekeket minden bizonnyal a jobb herével nemzheti az apa, leányt pedig csak a balherével. Ha biztosra akartak menni, a férfiak megszabadultak a bal heréjüktől.

Nem véletlen, hogy a férfiak féltik

A herék nagyon érzékenyek. Óriási fájdalommal jár egy-egy heréket ért trauma, ütés vagy rúgás. Érdekesség, hogy veszély esetén kissé visszább húzódnak maguktól. Azok az idevégződések, melyek érzékennyé teszik (akár szexuális játékok közben) a herezacskóban találhatók. A férfiak többségénél a herék a szexualitásban is nagy szerepet játszanak, erogén zónaként működnek, izgalmi állapotban, amikor a pénisz megnő, a herék is növekednek.

szaporito-szervrendszer

Leszállt vagy nem, nem mindegy!

A magzati élet során nagyon sok minden történik a baba testében, óriási fejlődésen megy át a születéséig, és ez a folyamat azután is folytatódik. A heréket is érinti ez a folyamat. Magzati korban történik meg ugyanis a egyik legfontosabb állomás, mégpedig az, hogy a herék leszállnak a herezacskóba. Előfordul azonban, hogy egy kisfiú úgy születik, hogy egyik vagy mindkét heréje még nem a herezacskóban található. Az orvosok általában négyhónapos korig várnak, utána azonban műtéti úton fixálják a le nem szállt herét a herezacskóban. Ezt sosem szabad figyelmen kívül hagyni, ugyanis még felnőtt korban is előfordulhat, hogy a herék átmenetileg visszahúzódnak. Ez azonban kezeletlenül problémákat okozhat. Sokkal gyakoribb például a hererák a le nem szállt herében. Kevésbé lehet ugyanis észrevenni, mint a leszállt here esetében. Nagyon fontos a herék önvizsgálata – ugyanúgy, ahogy nőknél az emlő-önvizsgálat –, hiszen így könnyebben észlelhetők az eltérések.

A hererák a fiatal férfiak betegsége, leggyakrabban 25-30 éves kor között jelentkezik. „Szerencsére ez a fajta daganat rendkívül jól gyógyítható. Azt szoktuk javasolni, hogy a napi tisztálkodás, fürdés során tapintással ellenőrizzék magukat a férfiak, és ha bármilyen kórosat vagy rendelleneset észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz. Természetesen nem minden ilyen eset jelent rosszindulatú daganatot, de a biztonság kedvéért akkor is mindig keressenek fel egy urológust.” – mondja szakértőnk, Dr. Mansour Adieb urológus.

Sajnos még ma is az a tendencia, hogy a férfiak kevésbé tartják fontosnak az urológiai szűrővizsgálatokat, esetleg tartanak ezektől. Ha fájdalmat éreznek, csak akkor fordulnak orvoshoz, ekkor azonban már általában előrehaladott problémáról van szó. A prosztataszűrésen túl nagyon lényeges a herék vizsgálata is.

„Úgy látom, a fiatalabb korosztály egészségtudata sokkal fejlettebb, ezen korcsoport tagjait ma már gyakrabban látjuk szűréseken, de döntően a férfiak ritkábban vesznek részt rutin fizikai vizsgálatokon és szűréseken, mint a nők. Egy felmérés szerint a megkérdezett férfiak 55%-a nem járt orvosnál fizikális vizsgálaton az előző évben. Az 55 év feletti férfiak közel egyötöde azt mondta, hogy soha nem vett részt prosztatarák szűrésen, és csaknem 30%-uk azt mondta, hogy "vár, ameddig csak lehetséges", hogy orvoshoz forduljon.” -mondja Dr. Fábián Norbert urológus szakorvos.

A szűrővizsgálatok létfontosságúak a férfiak számára, hiszen a herének több betegsége is lehet, amelyek gyógyulási esélye jó, ha időben észreveszik. Ilyen a herevisszér-tágulat, a herevízsérv, a mellékhere ciszta, vagy -gyulladás.

 

Komáromi Csenge