Hattori Hanzo - A legendás mesterninja

Gyakran talákozunk különböző nevekkel illetve fogalmakkal, főként Japán videójátékokban, melyekről fogalmunk sincs, mit jelenthetnek - sőt, sokszor azt sem tudjuk, hogy valójában ők létező személyek, eszmék voltak. Sorozatunkban ezeket a szavakat próbáljuk megmagyarázni.

Ha valaki meghallja ezt a nevet szinte biztos, hogy a Kill Bill c. film jut az eszébe és a tag aki a kardokat gyártotta.
Valójában Hanzo a japán történelemírás élénk színekkel megfestett, mégis homályos figurája. Már életében is mítoszok sokasága övezte. Azt tartották róla, hogy képes repülni vagy tud járni a víz felszínén és teste akarata szerint olvad bele azéjszaka sötétjébe. Elfoghatatlan misztikus árnyharcosnak tartották. 
Masanari Hanzo néven látta meg a napvilágot 1535-ben. 8 évesen a Kurama-hegyek közt kezdte meg a ninja-tréninget és alig 12 évesen vált képzett ninjává,18 évesen pedig már megszerezte a mester fokozatot. Ekkor visszatért Iga tartományba és 3 társával saját klánt alapított; ekkor vetette el családnevét. Hattori Hanzo, Watanabe Hanzo és Atsumi Gengo illetve követőik gyorsan a legerősebb és legfélelmetesebb klánná váltak.
A ninjutsu ekkortájt, a 16. század második felében bírt a legnagyobb jelentőséggel Japánban. Kb. 70 klán létezett. Hattori Hanzo bámulatos vívótechnikájárol vált isnerté, klánbeli testvérét, Watanabe Hanzo-t pedig legyőzhetelen lándzsásként emlegették. A Hanzo-klán az 1560-as évek végén szegődött a sógun Tokugawa Ieasu szolgálatába. Az édesapja révén rokonságban állott a hadúrral, de az együttműködést maga Tokugawa kezdeményezte.

Tartott tőle, hogy riválisai az életére törnek és igyekezett felkészülni az esetleges támadásokra. Maga mellé kívánta 
állítani Iga és Koga megye ninja-it ezért arra kérte Hanzo mestert, szervezzen találkozót a többi családdal. A tárgyalás nem volt veszélytelen, akár az is megtörténhetett volna, hogy a ninják egy rivális nagyúr kérésére meggyilkolják a földesurat, ezért Hanzo személyesen vigyázta ura épségét. A klánok elfogadták a felkérést és csatlakoztak hozzá - megköttetett hát a híres szövetség. Békeidőben testőrként, hadiállapot idején árnyharcosként, hírszerzésre és gerilla hadműveletekre alkalmazta hű csatlósait.

Hattori Hanzo egészen 1590-ben bekövetkezett haláláig szolgálta Tokugawa Ieyasu urat. A ninjutsu nagymestere nem élhette neg pártfogoltja legfényesebb sikereit, ám Iga és Koga megyeárnyharcosai ezután is kitartottak a nemes mellett, és felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tettek számára.
(Forrás:Torrente del Bosque )

SEPPUKU

A seppuku, a bonyodalmas és kifinomult szabályrendszer által igazgatott rituális öngyilkosság a szamurályok kiváltsága volt, rajtuk kívül senki más nem gyakorolhatta a halál ezen változatát. Az igazi bushi számára megtiszteltetés volt seppuku által veszni, mert a különösen gyötrelmes halál bátor vállalása az aktus méltóságteljes végrehajtása lehetőséget adott rá, hogy élete végső cselekedetével is hirdesse bátorságát és ura iránti feltétlen hűségét. 
Rituálöngyilkosságot több okból is elkövethetett a szamuráj.
A főbenjáró vétségben vagy fegyelemsértésben bűnösnek talált csatlósok számára uruk parancsolta az öngyilkosság 
végrehajtását amely kötelező érvénnyel bírt. Itt meg kell jegyezni, hogy a seppuku lehetőségét nem adták meg azon szamurájok számára, kik becstelen, harcoshoz egyáltalán nem méltó cselekedetet követtek el. Az ilyen csatlósokat egyszerűen lefejezték vagy darabokra vágták és megfőzték őket. A harcos kaszt tagjai nemcsupán uruk parancsára, de önként, saját megfontolásból is elkövethettek rituális öngyilkosságot. A harcos, ha el akarta kerülni a megszégyenülést vagy a fogságba esést, inkább önkezével vetett véget az életének.

A seppuku maga két elemből tevődött össze, előírásszerű végrehajtásához két fő, a halállal szembenéző szamuráj, illetve 
segítője szükségeltettek. A szamuráj letérdelt, majd felvette a földre helyezett rövidkardot. Miután a wakizashi kikerült a hüvelyéböl, a bushi kendőt vett elő, melyet gondos mozdulatokkal tekert rá a pengére, a hegytől számítva körülbelül 20 centiméter távolságra. Ezután letette a kardot, majd meglazította kimonóját. A ruha széthúzásával feltárta hasfalát és mellkasát, hogy szabaddá tegye a kritikus területet, melyet shirasuba, azaz szoros haskendő takart. A szamuráj ezután felemelte a pengét, és két kézzel szorosan megmarkolta a puha kendőbe tekert acélt. Segítője (kaisaku), ki mögötte állt, felvette az előírásos testtartást; felállt kardját kivonta a hüvelyéből, majd a pengét magasra emelte.
A szamuráj testét kissé előre görbítette, majd kifújta a mellkasában lévő levegőt. Izmai megfeszültek, és a kardot beledöfte a hasfal bal alsó részébe. A seppuku legnehezebb, leginkább embert próbáló része ekkor következett: miután a penge behatolt a testbe, a hasfal erős izmai kifelé tolták a rövidkardot ezért a szamurájnak minden erejére szügsége volt, hogy hihetetlen fájdalma és heves görcsrohamok ellenére is testében tarthassa a pengét. A csatlós még erősebben szorította a kardot, majd megkezdte a vízszintes irányú vágást - a mozdulat nyomán sugárban spriccelt a vér és kitüremkedtek a belsőségek.

Mikor a bushi befejezte a kereszt vágást, a segítő egyetlen, gyors, az emberi szem számára szinte követhetetlen mozdulattal lemetszette fejét, ily módon vetve véget szenvedésének.
A seppuku, mint oly sok más szamuráj-hagyomány, a modernizálás áldozatává vált. 1873-ban Meiji császár törölte. A kardjátol és társadalmi szerepétöl egyaránt megfosztott szamuráj kaszt ettől kezdve nem élhetett a a méltóságteljes öngyilkosság lehetőségével, és nem bizonyíthatta ily módon nemes jellemét, avagy ura iránti feltétlen elkötelezettségét.